NÉGYKEZES

A négykezes (4kezes) hallatán az embereknek leginkább a zongorázás jut eszébe,  vagy valami egészen más, de nekünk, gépkocsivezetőknek leginkább a "többfős járat", amit szintén négykezesnek hívunk.

Én is 4kezes munkával kezdtem a kamionos pályámat, és minden kezdőt,kamionozni vágyót arra buzdítok, hogy ezt tegye!A tanfolyamokon nagyon sok hasznos dolgot lehet megtanulni, de a gyakorlati dolgokat csak élesben, a kamionban, a fölrakókon, lerakókon, útközben lehet elsajátítani!

Persze ehhez az kell, hogy ne vak vezessen világtalant, ahogy azt hallani lehet az egyik legismertebb magyar fuvarozócég háza tájáról!Az is igaz, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy a tudását átadja, illetve lehet, hogy sok dolgot rosszul tud, gondolok itt pl. az 561-es rendelettel kapcsolatos ismeretekre, illetve azok hiányára!

Hihetetlen, hogy mennyi tévhit, tudatlanság kering a parkolókban!

Nézzük meg a 4kezes járat legfontosabb szabályait!

A 4kezes vezénylés általában a távolsági fuvarozásnál, és az un. expressz fuvarozásnál éri meg a "gazdának", és a gépkocsivezetőknek is. Az autók kihasználtsága így szabályosan növelhető, a napi 9-10 óra futás teljesítményt szinte megduplázhatjuk, mert a 30 órás ciklusban 18-20 órát is gurulhat az autó, így optimális esetben akár 1500 km-t is megtehet. Attól, hogy 2 jogosítvánnyal rendelkező ember ül az autóban, a járat még nem négykezes!

Akkor beszélünk négykezes járatról:

  • Ha két gépkocsivezető hivatalosan, munkaszerződéssel tartózkodik a gépjárművön,
  • Vezénylése ennek megfelelő,
  • A műszakot egyszerre kezdik meg ( itt annyi engedmény van, hogy a 2. vezető beülhet az első óra végéig), vezetési idejüket,egymást váltva használják ki,és egyszerre fejezik be a tevékenységet!

Ha ezek közül bármelyik feltétel hiányzik, az nem 4kezes járat!

Az általános szabályoktól van néhány eltérés, de az alapok megegyeznek:

  • napi max. vezetési idő 9, illetve 2x10 óra
  • 4,5 óra vezetés után 45 perc szünet ( 15+ 30 percre felcserélhető)
  • heti max. vezetési idő 56 óra
  • 2 heti max. vezetési idő 90 óra
  • a heti pihenőket ( 24-45 óra) be kell tartani
  • kompozásnál 4kézben is csak a 11 órás pihenő szakítható meg 2 alkalommal. 

Nézzük az eltéréseket:

  • nem 24 órás, hanem 30 órás ciklusokban kell számolni
  • minden nap ( 30 órás ciklusban) elegendő a 9 óra pihenő ( nem kell 11 órátpihenni, de természetesen nem tilos)
  • a váltó sofőr "jobb 1-ben" eltöltött idejéből 45 perc szünetnek számolható, így szabályos a "forró váltás", azaz nem kell 45 percre megállni.

Nézzük sorban a fentebb leírtakat:

  • 4kezes vezénylés: a vezénylésben legyen benne az, hogy ez a feladat négykezes vezényléssel lett kiadva! Erre részben megoldás, ha a gépkocsivezetők munkaszerződése tartalmazza, hogy a vezénylés részben,v agy egésze"önvezényléses".
  • Ha valaki utasként, vagy "stopposként", családtagként utazik velünk, attól még nem 4kezes, hiába van jogosítványa az illetőnek.
  • Felváltva kell vezetni, tehát legkésőbb az 1-es vezető 4,5 óra vezetése után helyet kell cserélni! Fontos az is, hogy korongot/kártyát is! Mindig annak a kártyája legyen az 1. aknában, aki a vezet! Ebből is volt már félreértés!
  • A korongos tachográfnál a típustól függően figyelni kell, hogy a sebesség, farkasfog, és tevékenység diagram a vezető korongjára kerüljön, a váltó emberkorongján készenlét fog megjelenni.
  • Amikor a korongokat megcseréljük, a csere helyszínét nem kell ráírni, viszont amikor kártyát cserélünk, akkor az ország kódot (ahol a kártyát cseréljük)be kell ütni a digitális tachográfba.
  • Az előbb leírtakból következik, hogy elegendő, ha a második sofőr csak 46 percet vezet, de nem érdemes kicentizni a dolgokat, én azt javaslom, hogy kb.3 óránként váltsátok egymást.
  • Egyszerre kell kezdeni a műszakot (egy legalább 9 órás pihenő után) de a 2. sofőr beülhet később is, maximum 60 perccel. Például a telephelyről indul
  • az 1-es  vezető, és az útba eső szomszéd faluban fölveszi a társát. De ennek az
  • elindulás előtti ellenőrzés (kalapács) kezdetétől 60 percen belül meg kell történnie, különben nem 4kezes!
  • Kezdésnél ügyelni kell arra, hogy mindkét vezetőnek meglegyen a minimum 9 óra pihenő mert előfordulhat az a szituáció, amikor az 1. vezetőnek pont 9:00 a pihenője, de a 2. vezetőnek csak 8:59 van még! Mielőtt kalapácsra kapcsolunk, nézzük meg, hogy mindkettő kártyán meg van-e a minimum 9 óra pihenő!
  • Egyszerre kell befejezni a tevékenységet! Tehát hazafelé nem járható az az út, hogy a 2. vezető kiszáll a falujában, és az 1. vezető megy a telephelyre, még akkor sem, ha csak néhány km a távolság!
  • Sok büntetés született már ebből a gyakorlatból! Lehet így csinálni, de csak akkor, ha az 1. vezetőnek még nem fogyott el az egyéni vezénylés esetén lehetséges max. 15 órás munkaideje, és egyszemélyes járatként viheti tovább az autót. Ebben az esetben a 2. sofőrnek megmaradt a 4kezes vezénylése, hiszen az nincs sehol leírva, hogy a pihenőt együtt kell eltölteni, de az 1. vezető elbukta a kedvezményt, neki 11 óra pihenő kell, vagy a 9 óra csak csökkentett pihenőnek számít.
  • Fontos dolog, hogy a tachográf kártya, és a korong is személyes okmány, azokat mindenkinek magánál kell tartania! Tehát a 4kezest a következő 28 napban nem a kolléga korongjaival kell bizonyítani, hiszen azoknak nála kell lennie, azokkal ő számol el. Kártya esetén semmi gond nem lehet, abból az ellenőr egyértelműen meg tudja állapítani, hogy 4kezesben dolgoztál, a koronggal kicsit nehezebb az út szélén, de a telephelyen, ahol 28 nap elteltével összefutnak a korongok is, teljesen egyértelmű lesz a helyzet! A BAG ellenőrei értenek hozzá, ők látják a korongon, hogy mi történt akkoris, ha a kolléga korongjai már nincsenek ott.

Kis András /2013.04.09.