TV nézés műholdon keresztül

Sok kamionon látható parabola antenna a parkolókban, főleg a hétvégéken, amikor a legtöbben a 24 órás csökkentett, illetve a 45 órás "rendes" pihenőjüket töltik. Itt jegyzem meg, hogy a 45 órás pihenőt nem szabályos az autóban tölteni, mint ahogyan azt nagyon sokan mégis kénytelenek eltölteni, főleg az unióhoz későbben csatlakozott országok gépkocsivezetői. Közöttük sajnos mi magyarok is. Erről majd egy későbbi blog bejegyzésben írok pár sort.

A TV nézés egy kellemes, esetenként még hasznos időtöltés is lehet. Én nem kedvelem a szappanoperákat, énekes tehetségkutató műsorokat, viszont nagyon kedvelem a tudományos csatornákat, a természet filmeket. Minden kategóriának van néhány csatornája a "tányéros tévékben". Nekem, mint a kollégák többségének UPC-m van. Ez nem a reklám helye, egyszerűen tény.

Azt gondolom, hogy ez azért alakult így, mert sok évvel ezelőtt ez a társaság tudott olyan szolgáltatást nyújtani, ami szinte egész Európában élvezhető tévénézést tett lehetővé. Ez annak volt köszönhető, hogy az ASTRA műholdról sugározták a műsort, és az lényegesen jobb volt, mint a versenytársai THOR-ról történő műsorszórása. Mára ez az előnye megszűnt, mert ők is áttértek a THOR-ra. Ennek a műholdnak a "lábnyoma" látható a képen. Jól látszik belőle, hogy a szolgáltatás Magyarország területén "tökéletes", viszont egyes távoli területeken elég pocsék.

De nem reklamálhatunk, mert a szerződésben benne van, hogy a felszerelést nem vihetjük külföldre. Én úgy oldottam meg a műholdváltásból adódó problémákat, hogy a "kofferos" szett kicsi helyes tányérját egy 60 cm átmérőjűre cseréltem. Ez már nem fér ki a tetőablakon, ezért szerkesztettem az "univerzális antenna tartót", Mint a képeken is látszik, a fényezett, és üveg felületeken is lehet rögzíteni az "üveges tappanccsal".

Annyit lehet még tökéletesíteni, hogy jobb, ha a tappancs egyik korongja csuklós, akkor kicsi síkbeli eltérések is kiküszöbölhetőek. Szinte minden autóra rögzíthető, és nagy előnye a tükörszárra szerelt változatokhoz képest, hogy gyakorlatilag az autó három oldala közül a helyzettől függően bárhová fölszerelhető. Egyszerűbbé vált a parkolóhely keresés!

De a kamionos leleményes fajta, az antenna fölszerelése szinte kimeríthetetlen lehetőséget kínál: Ferencz Imre kollégánknak van egy egyszerű, de nagyszerű ötlete arra, hogy szakadó esőben is élvezhessük a TV nézés örömeit. Tudniillik esőben, ha vizes lesz a fej, gyakran megszűnik a vétel. Imre találmánya az, hogy egy üdítős flakonból védő sapkát készített, és azzal óvja a fejet az esőtől!

Amióta a nagy "lavórt" használom, gyakran ilyen, és még jobb jel érkezik az éterből! A rendszer úgy működik, hogy a műhold geostacionárius pályán kering a föld körül. Látszólag egy helyben áll. Nekünk az a feladatunk, hogy azt az egy helyet megtaláljuk. Nekem az a tapasztalatom, hogy napkelte, és napnyugta táján az árnyékra közel merőlegesen, Dél felé kell minél több tiszta, fa és épület mentes terület a jó vételhez. Pár perc alatt meg lehet találni a műholdat.

Ha hétvégén sokat tévézünk, akkor ne felejtsük el a motort gyakrabban beindítani, mert az akkumulátorok hamarabb lemerülnek! Az előfizetés nekem havonta 500 Ft, mert otthon is "tányéros "tv van, és a plusz beltéri egység csak ennyibe kerül. Minden olyan csatornát tudok nézni, amit otthon. Lehet akár a sport, vagy HBO is! A feleségem azt mondta, hogy ennyit megérdemlek!

Természetesen nem csak kamionosok tudják használni külföldön a hazai UPC beltérit, hanem azok is, akik más országokban laknak, dolgoznak. Én még hagyományos módon keresem a műholdakat, de az okostelefonok eben is segíthetnek!

3 szolgáltató:

Kis András / 2012.10.09.