Hajózás kamionnal (kompátkelés)

Hajózás A közelmúltban olyan fuvart kaptam, hogy Németországból Svédországba kellett mennem. Áthajóztam Travemündéből Malmőbe. Ez nem egy nagydolog, bárkivel előfordulhat. Hogy miért is írok erről? Gyakran kapok kérdéseket kollégáktól a hajózással – és 561-es rendelettel - kapcsolatban és úgy látom sok hibásan rögzült megoldási mód fordul elő, mely büntetéshez vezethet.

Az AETR és az 561-es rendelet szempotjából szeretném megvizsgálni a dolgot.

Este 7 körül érkeztem meg a kikötőbe. Az aznapi vezetési időm 8:15 volt, és reggel 8:05-kor kezdtem a napot. A bejelentkezéskor azzal fogadtak, hogy már csak feltételesen adnak jegyet a 22:00-kor induló hajóra. Ha még fölférek, elvisznek, de ha nem jut hely, már csak a hajnali, 2:30-assal tudok átkelni. A SHOP-ban vettem 2 tálca sört un. „szóróanyagnak” (Svédországban nagyon drága ), majd bementem a kikötőbe. "Kiscsaládos" kollégámmal beálltunk a halszálkába. 21 óra körül Ő fölment a kompra, engem félreállítottak, hogy ha lesz hely, én is fölmehetek. Sikerült 20:58-kor megállnom, és a tachográfot pihenőre kapcsoltam. Célország: Németország Nem jutott hely, így maradt a fél hármas hajó! Alap esetben nem lett volna szabad reggel 6 óráig megmozdulni, mivel akkorra lett volna meg a 9 óra pihenőm.

Viszont a hajózásnál van egy kivétel 9. cikk

(1) A 8. cikktől eltérve, amennyiben a komppal vagy vonattal szállított járművet kísérő járművezető rendszeres napi pihenőidőt tart, ezt a pihenőidőt – legfeljebb kétszer – meg lehet szakítani egyéb tevékenységekkel, melyek együtt számított időtartama nem haladja meg az 1 órát. E rendszeres napi pihenőidő során a járművezető számára háló-vagy fekvőhelynek kell rendelkezésre állnia.

                               

Tehát: ha a rendszeres napi pihenőt töltöm (11 óra, vagy 3+9), akkor 2 alkalommal (föl hajtás, illetve lehajtás) megszakíthatom a pihenőt úgy, hogy a két megszakítás összesen nem több 1 óránál. De VIGYÁZAT! Csak a napi pihenő szakítható meg ( a minimum 11 óra)! A heti (24 óra, vagy 45 óra, 66 óra) NEM!

A 9 órás csökkentett pihenőt sem szabad megszakítani! Itt jegyzem meg, hogy "négykézben" sem szabad a 9 órás pihenőt megszakítani. Ha a hajózás nem éri el a minimum 9 órát, akkor 4kézben is 11 órát kell pihenni, hogy a "kompszabályt" igénybe vehessük! 21 órától hajnali 2-ig összejött 5 óra pihenő, ekkor fölálltam a hajóra. Ott ágy, és hajózás. Így látszik, hogy a hajózás miatt volt a pihenő megszakítása. A hajójegyet is érdemes 28 napig megőrizni, hogy tudjuk igazolni a hajózást, illetve a kabint, hogy ágy állt a rendelkezésünkre. Illetve egy évig kell megőrizni a telephelyen.

A svédasztalos vacsora, és ebéd részleteivel senkit sem akarok untatni, megtettem a részletes időpontokkal! A megérkezéskor 9.30 pihenőt mutatott a "Júdás", Kezdő ország: Svédország, kalapács néhány percig. (ez az elindulás előtti ellenőrzés: világító és jelzőberendezések, fék, levegő, kormányberendezés, pótkocsi kapcsolószerkezet stb.), majd irány Göteborg!

Amennyiben nincs meg a behajózás előtt a szárazföldön töltött pihenő, és a hajón töltött pihenő együtt a 11 óra, akkor a hiányzó időt még a kikötés után be kell pótolni. Eben az esetben a hajón a kikötéskor nem csinálunk semmit a tachográffal, hanem csak simán lejövünk a hajóról, és keresünk egy parkoló helyet, de vigyázva arra, hogy összesen maximum 1 órát mozoghatunk a fölállással együtt. Itt ismét ágyra tesszük a tevékenységi mód kapcsolót, majd amikor összejött a 11 óra pihenő, akkor kezdjük az elindulást: kezdő ország Svéd, kalapács néhány percig, (ez az elindulás előtti átvizsgálás) majd indulás!

A kompozásról, vonatozásról szól az Európai Bíróság 6. számú iránymutatása: A KÖZÚTI FUVAROZÁSSAL KAPCSOLATOS SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK 561/2006/EK rendelet, 2006/22/EK irányelv, 3821/85/EGK rendelet 6. SZÁMÚ IRÁNYMUTATÁS

Tárgy: A kompon vagy vonaton töltött idő rögzítése olyan esetekben, amikor háló- vagy fekvőhely áll a járművezető rendelkezésére.

Cikk: Az 561/2006/EK rendelet 9. cikkének (1) bekezdése

Követendő eljárás: A 4. cikk f) pontja értelmében a pihenőidő alatt a járművezető általában szabadon rendelkezik idejével. Azonban kompon vagy vonaton történő utazás során a vezető csak akkor jogosult szünetet, illetve napi vagy heti pihenőt tartani, ha háló- vagy fekvőhely áll a rendelkezésére. Mindez a 9. cikk (2) bekezdésének szövegezéséből adódik, amely rögzíti, hogy az utazással töltött bármely időszak „nem számít pihenőnek, illetve szünetnek, hacsak nincs a járművezető kompon vagy vonaton, és nem áll a rendelkezésére háló- vagy fekvőhely”.

Továbbá a 9. cikk (1) bekezdésével összhangban a kompon vagy vonaton töltött, legalább 11 óra rendszeres napi pihenőidőt (amennyiben háló- vagy fekvőhely áll a járművezető rendelkezésére) legfeljebb kétszer lehet megszakítani egyéb tevékenységekkel (például a kompra vagy a vonatra való felszállással, vagy azokról való leszállással). E két megszakítás időtartama összességében nem haladhatja meg az 1 órát. Ezt az időt semmilyen esetben nem lehet levonni a rendszeres napi pihenőidőből.

Amennyiben a rendszeres napi pihenőidőt a járművezető két részre bontja, amelyek közül az elsőnek legalább 3, a másodiknak pedig legalább 9 óra hosszúságúnak kell lennie (ahogyan azt a 4. cikk g) pontja rögzíti), a megszakítások száma a napi pihenőidő teljes időtartamára értendő, nem pedig a két részre bontott napi pihenőidő egyes szakaszaira.

A 9. cikk (1) bekezdésében előírt eltérés nem alkalmazható sem a csökkentett, sem a rendszeres heti pihenőidőre.

Kapcsolódó cikkek:

Kis András / 2012.09.13.

Csatolmányok: