Kirándulás Párizsban II. rész. Most a Louvreban jártunk.

Az előző párizsi kirándulásunk alkalmával is megnéztük, és Nelli fotózta  a Louvre épületét.  Amikor nyáron áthaladtunk az épület alatti boltíveken, és láttuk a híres üvegpiramist is, elhatároztuk, hogy megnézzük a múzeumot, ha az időjárás „bekerget” bennünket az épületbe. Február 21-én ez bekövetkezett. 45 órás pihenőt kellett töltenünk, és az időjárás  is barátságtalan volt a szabadtéri programokhoz, ellenben  ideális egy múzeum látogatásra. Nekivágtunk.... és nem bántuk meg.

 

A már ismert módon, RER vonattal bementünk Párizsba, de most napijegyet váltottunk. A Mobilis, azaz a napijegy, minden tömegközlekedési eszközre érvényes az adott zónán belül, és egy nap korlátlan számú utazásra használható. Naptári napra, nem pedig 24 órás időszakra szól. A Mobilisra használat előtt fel kell írni a nevet, és a használati nap dátumát. Fontos információ hogy a Mobilis repülőterekről közlekedő RER-járatokra, a Roissybusra, az Orlyvalra és az Orlybusra nem érvényes, azonban érvényesek a Charles de Gaulle-ról közlekedő 350-es, és 351-es buszra az 1-5-ös zónás, az Orlyról közlekedő 183-as buszra pedig a legalább 1-4-es zónás bérletek. 

Árak (2016): 1-2-es zóna: 7 EUR 1-3-as zóna: 9,30 EUR 1-4-es zóna: 11,50 EUR 1-5-ös zóna: 16,60 EUR. Metróval jutottunk el a Louvre-hoz.

A XII. század végétől Párizs központjának meghatározó épülete ez a monumentális építmény. I. Ferenc és a Napkirály, XIV. Lajos palotája volt. 1793 óta működik múzeumként. Több, mint 60000 m²-en 35000 festménynek, szobornak, állandó és időszakos kiállításoknak ad otthont. Évente 6 millió ember látogatja.

A Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb partján található nemzeti múzeum, a világ egyik legismertebb és 1793 óta Párizs legnagyobb múzeuma. Az európai képzőművészetek gyűjteménye mellett egyiptomi, iszlám, keleti, görög, római és etruszk emlékek is megtekinthetők.

Annyi művészeti kincset őriznek a Louvre-ban, hogy egy nap alatt lehetetlen lenne megtekinteni az összeset, ahhoz körülbelül két hétig kellene folyamatosan a múzeumban tartózkodnunk! Ezért érdemes csak a legnépszerűbbekre, vagy a minket különösen érdeklő témára koncentrálni, mint például a Mona Lisára!  

Belépő: Felnőtt: 11 euro , de a 25 év alatti EU-s állampolgárok számára ingyenes, és minden hónap első vasárnapján mindenkinek ingyenes.  Nyitva tartás: 9:00-18:00-ig. Szerdán és pénteken 21:45-ig. Keddenként zárva.

Mi reggel, nyitáskor ott voltunk, így nem kellett túl sokat várnunk a biztonsági átvizsgálásra, majd a jegyvásárlásra. A pénztárak az üvegpiramis alatt vannak. A Louvre udvarán lévő üvegpiramis acélból, alumíniumból és üvegből készült. Összesen 673 üvegtáblából áll, 603 rombusz alakú és 70 háromszög alakú, melyek 2,1 cm vastagok. I.M. Pei tervezőirodája úgy nyilatkozott, hogy a piramisban lévő üveglapok száma 698. 

A maga idején óriási felzúdulást keltő modern építmény időközben elfogadottá vált mind a művészeti közvélemény, mind a látogatók zöme számára, mivel a történelmi palotát éppenséggel kiemeli az új acél-üveg konstrukció. Időközben viszont annyira megnőtt a látogatók száma, hogy a piramis által behatárolt tér, amely a látogatók fogadására és elosztására szolgáló praktikus megoldásnak számított, ma már szűk erre a célra.

A belépőt kézpénzért is megválthatjuk, illetve bankkártyával is. Az információs pultnál adnak térképeket is, de sajnos magyarul nem találtunk semmilyen ismertetőt, azt mindenki otthonról hozzon magával. 7 nyelven van lehetőség hordozható ismertetőt vételezni, de a magyar nincs közte. Aki jól beszéli a németet, angolt, franciát, meghallgathatja az ismertetőt. Hiányosságként azt tapasztaltuk, hogy a műtárgyaknál csak francia nyelvű táblák vannak, így azokat csak azok értik, akik beszélik e nyelvet.

A leghíresebb alkotások a múzeum több pontján vannak elhelyezve, így csökkentve a zsúfoltságot. A legnagyobb tömeg a Mona Lisa képnél volt.

A Mona Lisa Leonardo da Vinci 1503-1519 között készült leghíresebb festménye, remekműve, ami jelenleg a párizsi Louvre-ban van kiállítva. Alkotó: Leonardo da Vinci Méretek: 77 cm x 53 cm Téma: Lisa del Giocondo Műfaj: Arckép Kiállítóhely: Louvre (1797. óta) Készítés időszaka: 1503.–1517. (forrás: Wikipédia)

A múzeumban kellemes a hőmérséklet, érdemes a kabátokat az ingyenes ruhatárban elhelyezni. Szerencsére fényképezni is szabad, csak a vakukat kell kikapcsolni .

A piramis alatti térben étterem és kávézó is van. Akár a macaront is meg lehet kóstolni, bár az árakat itt nem a mi pénztárcánkhoz igazították. A macaron (vagy makaron) tojásfehérje, porcukor, kristálycukor, mandulaliszt vagy őrölt mandula és ételszínezék felhasználásával készülő édes sütemény.

A két korongot általában vajas krémmel vagy lekvárral ragasztják össze. Velence környékén kezdett kialakulni a 14–15. században. Neve az olasz maccarone vagy maccherone szóból ered; akkoriban ez a szó bármilyen apró, tojásfehérjéből és darált mandulából készülő édességet jelenthetett. Később Franciaországban vált ismertté, és mára az egyik legjellegzetesebb francia cukrásztermék lett.(forrás: Wikipédia)

Ez a kirándulás is a kamionos szakma szépségei közé tartozik. Ismét életreszóló élménnyel lettünk gazdagabbak. 

                                                                   

 Kis András/ Szabó Nelli / 2016.03.05.