Mi a DAF Akadémián végeztünk! - DAF EcoDrive+ képzéssel a jövő útján!

Hetedik éve piacvezető Magyarországon a DAF márka, és ez nem a véletlen műve. A  DAF Hungary Kft.,  2015-ben is megőrizte vezető pozícióját a hat tonna össztömeg feletti tehergépkocsik jelentős növekedést mutató magyarországi piacán. A cél idén is az első hely megtartása, amit több újdonság támogat majd a termékek és a szervizhálózat terén egyaránt. 

Mind Európában, mind Magyarországon jelentősen túlteljesítette az előzetes várakozásokat a hat tonna össztömeg feletti tehergépkocsik piaca. Hazánkban közel húsz százalékkal bővültek az eladások.

„Ennek hátterében a növekedési hitelprogram, az Euro 6-os járművekre vonatkozó útdíjkedvezmények, a már bizonyított Euro 6-os modellek iránti nagyobb bizalom, illetve kereslet és a több nagy flottát üzemeltető cégnél is esedékessé vált beszerzések együttes hatása állt.” – tudtuk meg  a DAF Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától.

Az egyik ilyen újdonság a gépkocsivezetők számára tartandó üzemanyag takarékos vezetési tréning is, a DAF EcoDrive képzés.

Hiába szerelnek fel egy kamiont a legmodernebb eszközökkel, melyek segítségével litereket lehet megspórolni, ha a gépkocsivezető nem tudja azokat rendeltetésszerűen használni. 

A „teherautós fizika” nem változott, csak annyi történt, hogy a ma létező vezetéstámogató rendszereket úgy hangolták össze, hogy a fuvarfeladat teljesítése ne késlekedjen, de az út során a lehető legkevesebb gázolajat használja el a gépkocsi.

Mivel az üzemanyag költség az egyik legjelentősebb hányada a fuvar során felmerülő költségeknek, a vállalkozás elemi érdeke, hogy ezt alacsonyan tartsa. 

Az  már csak hab a tortán, hogy ezzel együtt csökken a környezetbe kibocsátott káros anyagok mennyisége is! A DAF EcoDrive képzést elvégzett gépkocsivezető rövid távon megtanulja, hogyan vezessen átlagosan 5–10%-kal hatékonyabban.

Ez a gyakorlatban általában egy állandó 3–5%-os üzemanyag-megtakarítással jár, amely a vállalkozásban tiszta haszonként jelenik meg, emellett segít egy tisztább környezet megteremtésében is.

 

DAF EcoDrive oktatás a DAF Akadémián történik. A DAF Akadémia a Hungarotruck Kft-nél található Budapesten, a Vidor utcában. 

Ott található egy jól felszerelt elméleti és gyakorlati tanterem is, és van lehetőség a tanultak gyakorlati alkalmazására is.

Nekünk Váradi Csaba tartotta az oktatást, aki mérnök ugyan, de van kamionvezetési tapasztalata is. Előadásában nagyon jól ötvözte a mérnöki terveket, számításokat és a gépkocsivezetői tapasztalatokat. Részletesen elmagyarázta a DAF vontatóba beépített eszközök működését, azok hatását az üzemanyag fogyasztásra, és azt, hogy mi gépkocsivezetők hogyan tudjuk azokat optimálisan kihasználni.

Az egyik legfontosabb tapasztalatunk az volt, hogy el kell felejteni a régi beidegződéseket, a megszokott dolgok egy részét, mert ezek a vezetést támogató, és üzemanyag fogyasztást csökkentő eszközök már nem úgy működnek, mint azok amelyekkel az elmúlt években találkoztunk. Ha a korábban  megszokott módon akarjuk azokat használni, nem érjük el a kívánt hatást!

Egyik ilyen eszköz pl. a domborzatfigyelő tempomat (Prediktív sebességtartás (PCC)).  A korábbi (nem domborzatfigyelős) tempomathoz képest szinte fordítva működik: pont a dimbes-dombos útviszonyok között használva éri el a legjobb eredményeket! 

Fontos , hogy azok a vállalkozások, akik az EURO 6-os autókat vásárolnak, vegyék igénybe a gépkocsivezetők képzésére irányuló szolgáltatást is, mert csak így érhető el az áhított üzemanyag megtakarítás.

Pont ezért  tervezi a DAF Hungary Kft. hogy minden eladott Euro 6-os modell mellé ad egy ajándék üzemanyag takarékos tréninget. Természetesen bárki jelentkezhet a képzésre.

A DAF vezetőképző tanfolyamon való részvételt követően még eredményesebben használhatja XF, CF vagy LF járművét. A képzés célja a gépkocsivezetők teljesítményének növelése megfelelőség, biztonságtechnika és hatékonyság szempontjából.

A képzés előnyei a következők:

  • Alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás 
  • Csökkentett CO2-kibocsátás
  • A jármű fokozott megbízhatósága
  • A gépkocsivezetők teljesítményének növekedése 
  • Jobb egészségmegőrzés és biztonság
  • Hosszabb üzemélettartam

A képzés a következő témaköröket foglalja magában:

  • Ismerkedés a járművel – LF, CF, XF
  • A jármű napi szintű, ellenőrző körbejárása
  • Kényelmesen ül? Az ülés, a kormány és a tükör beállításai
  • Digitális információs panel – az olajjal kapcsolatos figyelmeztetések, üzemanyag-fogyasztás, útadatok
  • Fedélzeti diagnosztika
  • A digitális tachográf használata
  • A vonóerő-szabályozás, a vontatási segédeszköz és a szállító kapcsoló működése
  • A Hill Start Aid rendszer
  • A kipufogófék és az MX motorfék hatékony használata
  • Sebességtartás és személyes sebességkorlátozók
  • Az abroncsnyomás felügyelete
  • Az AS Tronic és AS Tronic Lite vezérlési módjai
  • Üzemanyag-takarékos vezetési stílus, és a gazdaságos üzemanyag-használatot befolyásoló tényezők
  • AdBlue

A DAF EcoDrive képzés hamar megtérül ! Számítási példa:

  • Kamionja évente 120 000 km-et tesz meg 
  • 5% üzemanyagot takarít meg vele
  • Ez kamiononként 2000 liter tiszta nyereség
  • Ezen felül kevesebb a karbantartási és javítási munka
  • Kevesebb a sérülés
  • Alacsonyabb a CO2-kibocsátás

A DAF EcoDrive képzés iránt érdeklődjön DAF márkakereskedőjénél, vagy nálunk, a kis.aetr@gmail.com  elektronikus levélcímen!

DAF Hungarotruck Kft. támogatásával!

Szabó Nelli szakoktató /  Kis András szakértő