Nyári „kamionstop”.

A kamionstopot a turisták védelmére vezették be. Bár erről a legtöbb kamionosnak az a véleménye, hogy inkább bennünket kellene védeni a sok kisautóstól.A hétvégéken megélénkül a személyautós forgalom, és ekkor a kamionok kitiltásával próbálják a zsúfoltságot csökkenteni.

Magyarországon a „kamionstopot” azaz a nehéz tehergépkocsik (7,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű) hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalmát a  „A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet” rögzíti.  Ebben megtalálhatjuk azokat a speciális előírásokat is, hogy kik és milyen feltételekkel kaphatnak felmentést, illetve a tilalom ellenére mikor szabad hazagurulni, illetve az első magyarországi lerakóig elmenni. 

Európa sok országában a magyarországihoz hasonlóan július-augusztus hónapokra szigorításokat vezetnek be.

Hazánkban az általános tilalom szombat 22 órától vasárnap 22 óráig tart. Július 1-től augusztus 31-ig viszont már szombaton 15 órától megkezdődik a tilalom.

A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban kamionstop ideje alatt is. Ekkor nincs megkötés, minden nemzetközis autó hazagurulhat.

Nagyon fontos, hogy a jogszabály 3. mellékletében felsorolt 19 útvonalon a „mentes” gépkocsik sem közlekedhetnek:

3. melléklet a 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelethez

A 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépkocsival nem vehetők igénybe a következő útvonalak:

a) M7 autópálya teljes hosszában,

b)8 2. sz. főút Budapesttől a 2 sz. főút 39+150 km szelvényéig és az M2 autóút 2. és 12. sz. főúti csomópontjától a 2. sz. főút Parassapusztáig,

c) 2/A autóút teljes hosszában,

d) 6. sz. főút Dunaújváros és Budapest között,

e) 7. sz. főút,

f) 10. sz. főút Dorog és Budapest között,

g) 11. sz. főút Esztergom és Budapest között,

h) 12. sz. főút teljes hosszában,

i) 1201. j. út teljes hosszában,

j) 51. sz. főút az 510. sz. főúttal alkotott csomópontja és Dömsöd között,

k) 71. sz. főút teljes hosszában,

l) 76. sz. főút 71. és 7. sz. főutakkal alkotott csomópontok között és Zalaapáti és a 71. sz. főút között,

m) 55. sz. főút Alsónyék és Baja között,

n) 82. sz. főút 8. sz. főúttól Veszprémvarsányig,

o) 84. sz. főút Sümegtől a 71. sz. főútig,

p) 33. sz. főút Dormándtól Debrecenig,

q) 86. sz. főút Jánossomorja és Nemesbőd között, Körmend és Zalabaksa között,

r) 37. sz. főút Miskolc és Sátoraljaújhely között,

s) 38. sz. főút 37. sz. főúttal alkotott csomópontja és Rakamaz között.

Ausztriában is szigorítanak az általános tilalomhoz képest:

Szombaton az  A12 és A13 autópályákon Olaszország irányába 7,5 t felett 10–15h  tilos közlekedni.

Németország felé 7-15 óra között tilos közlekedni, majd 15 órától országos tilalom. Ezt a tilalmat vonattal lehet kikerülni Wörgl-Brenner között. 

Az A4 schwehatti csomóponttól Nickelsdorfig mindkét irányba 8–15h között tilos közlekedni.. Itt annyi engedmény van, hogy akinek a lerakója vagy felrakója a  schwehatti csomópont és  Nickelsdorf között van közlekedhet az A4 pályán.

Németország „vegyes” megoldást választott a turisták védelmére. Egyes autópályákon megtiltja a kamion közlekedést szombaton 7-20 óra között, viszont sok esetben az autópályák mellett alternatív útvonalakon engedi a kamionokat. Illetve az un. „bundásokon” szabad közlekedni, ha egyébként nem vagyunk onnan táblákkal kitiltva. Ezeket az utakat megtalálhatjuk a BGL ausweichstreckenkarte  térképén, amelynek egy régebbi pdf. változatát cikkünk alatt letölthető formában is közre adunk. Azt azért hozzáfűzöm, hogy a térkép nem napra kész,   ezért nem pontos, de tájékozódni a lehetőségekről alkalmas. A pontos lista a BAG honlapján megtalálható.

                              

A nyári hőségriadók idején a tilalmakat feloldhatják, de a vezetési és pihenőidőket ettől függetlenül figyelembe kell venni.

Van sok ország Európában, ahol nincs ilyen közlekedési korlátozás, mégsem hallani arról, hogy rosszabb lenne  a baleseti statisztikájuk.

A gépkocsivezetőkre nézve nagyon kellemetlen a szombati tilalom, mert  többen nem tudnak hazajutni a családjukhoz még akkor sem, ha a fuvar lehetővé tenné. Nem csak nem tudunk haladni, de zsúfolt, piszkos, forró parkolókban kell eltölteni a hétvégét. A környezetvédelemre is rossz hatással van a sok álló helyben motort járató kamion. Az álló klíma is az akkumulátorról kapja az energiát, azt pedig tölteni kell ezért szükséges időnként a motor beindítása. Azok szerencsések, akik valahol a tengerekhez, vagy tavakhoz közel tudják a kötelező veszteglést eltölteni, és a vízben tudnak hűsölni.

Kis András / 2017.06.10