Tachográf korong kitöltése

Nemzetközi fuvarozásban egyre kevesebb a „korongos” autó, de belföldeseknek még érdekes lehet.   A tachográf korong szabályos kitöltése rendkívül fontos feladata a gépkocsivezetőnek. Sok büntetést már azzal is elkerülhetünk, ha a korongjaink szabályosan vannak kitöltve. Ha a "közeg" azt látja,  hogy még egy korongot sem tudunk kitölteni, akkor ott  bizonyára érdemes más hiányosságokat is keresni!

Mielőtt kitöltenénk a korongot, meg kell róla győződnünk, hogy a korong, amit be akarunk rakni, megfelelő-e abba  tachográfba, amit használunk. Két nagyon fontos dologra kell fogyelni. Az első a Vmax. egyezőség. Van Vmax 100, 125, 180-as korong is. Ha nem az egyezőt tesszük be, akkor a sebesség jel nem a valóságot jelzi. A hőskorban csináltuk azt, hogy a 100-as korongot tettük be a 125-ös menetíróba, így nem volt gyorshajtásunk. Ez csak történelem…nem javaslom senkinek. A második pedig az "e" szám egyezőség. A tachográfot kinyitva láthatjuk az "e" számát. Csak azzal a koronggal szabad használni, amelyen az a szám is szerepel, ami a készüléken fel van tüntetve.

 A korongok elejét a tevékenység megkezdésekor, szabályosan kitöltve kell a készülékbe helyezni. 5 rovatot kell kitölteni, a többi rovatot majd a korong kivételekor. Nagyon fontos, hogy olvashatóan legyen kitöltve, és sehol ne érintsd a tevékenységi sávot, ahol a tűk karcolnak. 3 tű karcol egyszerre, sebesség, tevékenység, és "farkasfog" . Egyes tachográf típusoknál van egy 4. tű is, amely a segédhajtás működését írja, pl. darus autóknál. Ennek az üzemanyag elszámolásnál lehet jelentősége. Létezik még a fordulatszámmérős tachográf is, ahol a korong hátuljára rajzolja a motor fordulatszámát.

1. Vezető neve  Ide írod, a TELJES neved! Ne használj rövidítést! Úgy kell írni, ahogyan a jogosítványodban szerepel. Ha olyan hosszú, hogy a rendelkezésre álló helyre nem fér ki, akkor oda írsz annyit, amennyi kifér, majd megcsillagozod, és a korong hátulján folytatod. De figyelj, mert ha a korong hátuljára bármi is kerül, azt alá kell írnod!

2. Indulás helye: Csak a település neve, és semmi más! Tehát nem kell telephely, parkoló, 303-as km ....stb. Ha Hódmezővásárhely, vagy Mosonmagyaróvár, vagy Bö, vagy Sé, akkor azt! A H.m.v.hely, M.óvár  formát semmiképp ne használd, mert biztosan büntetés lesz belőle! Én azt szoktam csinálni, hogy ha idegen vidéken kell korongot cserélnem, akkor megnézem, hogy melyik falu van közel, aminek rövid a neve, és azt írom rá.

3. Az érkezés helye természetesen most üresen marad, hisz még nem tudjuk, hogy hol vesszük ki a korongot. Ezt majd a korong kivételekor töltjük ki úgy, ahogyan az indulás helyét.

4. Behelyezés dátuma. Nemzetközi formátumban: nap. hó. év. Ha csak belföldezel, írhatod magyarosan is: év. hó. nap.

5. Kivétel dátuma: Ezt is csak a kivételkor. Ez lehet a mai nap, vagy a holnapi dátum, semmi más!

6. Rendszám:  ABC-321

7. Km: A felső sorba az érkezőt, amikor megérkezel, alulra az indulót. Így könnyen ki lehet vonni őket egymásból. Az eredményt ( a megtett kilométert ) nem kötelező beírni a rendelet szerint, de én mindig beírom.

Nézzük a korong hátulját: Ezek szerepelnek a korong hátulján: mindegyiken a Vmax, több-kevesebb "e" szám, a közepén  a 2., 3., esetleg 4. autónak az óra-perc, be-ki km, megtett km, és a leg többön az úgynevezett "lázlap". Talán csak a fordulatszámos korongon nincsen lázlap, a többin igen. A Vmax-ról már tudjuk, hogy mire való, és az "e" számokat is megtárgyaltuk. Talán azt fűzném hozzá, hogy sokan bekarikázzák ( én is ) azt az "e" számot, amelyik megegyezik a tachográféval. A rendelet ezt nem írja elő, csak azt, hogy azoknak egyezni kell. Nekem még soha sem reklamált egyetlen ellenőr sem e miatt, pedig már találkoztam néhánnyal. NKH, BAG, VOSA, INSPEKCIJA, GENDERMERIE,  svájci rendőr, ....stb.hogy csak néhányat említsek.

Autó csere esete:  Előfordulhat az, hogy egy napon nem csak egy , hanem több autóval is kell dolgoznod. Ez persze elsősorban a belföldeseket érinti. Mivel a korong személyes okmány attól kezdve, hogy kitöltötted, és beraktad egy autóba, gondosan vigyázni kell rá. 28 napig meg kell őrizni, hogy ellenőrzéskor el tudj számolni a napjaiddal, a 28 nap minden egyes percével. A 29. napon pedig le kell adni a munkáltató illetékesénél.

A gyakorlatban persze nem rohangálunk velük egyesével. Én pl. egy CD dobozban tartom őket, és akkor adom le, amikor a 28 nap elmúltával  haza érkezem a munkából. ( 4 hét munka, 1 hét otthon szisztéma szerint dolgozom.) Így előfordulhat az is, hogy több korong van nálam, mint 28 nap, de akkor is csak az utolsó 28-at adom oda az ellenőrnek! Hetente szoktam a CD-s dobozt aktualizálni.

Tehát, ha átülsz a 2. autóba, akkor beírod a 2. helyére az  autócsere  óráját, percét, a 2. autó rendszámát, induló km. Logikus, hogy az érkező km-t csak amikor ki veszed a korongot. És szépen kivonod a két km-t. Ha nincs szerencséd, ezt eljátszhatod még 2 alkalommal. Ennél többször ritkán fordul elő, de akit érdekel, hogy mi a teendő, annak megírom egy m@ilben!

De vigyázat! Csak akkor teheted be a másik autókba a korongot, ha egyezik a Vmax, és az "e" szám is! Ha bármelyik eltér, akkor természetesen egy új, megfelelő korongot kell kitöltened, és az 1. korongot le kell zárnod. Ha az autócsere , vagyis a korong kivétele, és berakása között több idő telik el, mint 15 perc, akkor a lázlapos részen a megfelelő szimbólumhoz a megfelelő hosszúságú folyamatos vonalat kell kézzel húznod. Ez a kézi "adatbevitel" a korongra. Ezt azért kell, mert minden perceddel el kell tudnod számolni!

A heti pihenőt is itt, a lázlapon tudod kézzel behúzni, hiszen nem vagy köteles az autónál lenni, elmehetsz te kirándulni, strandra, Eiffel-tornyot nézni, viszont a korongot maximum 24 óráig lehet a készülékben tartani!

A 24 órán túli koronghasználatot is büntetik! Két  tarifa van: a" kedvezményes" az, amikor a túlhasználta a kiértékelést még lehetővé teszi, ( vezetésre húz pihenőt, vagy pihenőre húz pihenőt ).A másik pedig a "durva" amikor a kiértékelést akadályozza. (vezetésre vezetés )

Velem is előfordult már, hogy elfelejtettem időben korongot cserélni. Főleg amióta főleg kártyás autóval járok! Bizonyára Ti is láttatok már ilyen korongot! Elég érdekes látványt tud nyújtani! Csak ellenőr ne lássa! A legtöbb korong hátulján van "tiszta" terület, ahova semmit sem nyomtattak. Ide írhatod, ha bármi miatt el kellett térned az általános szabályoktól! Pl. nem találtál parkolót, ezért túlvezettél, meghibásodott a tachográf, ezért kézzel húzod a jeleket, szervizben voltál, stb... Ide ír, és pecsétel az ellenőr is. Nagyon fontos, hogy ha bármilyen bejegyzést teszel a korong hátuljára, akkor azt ALÁ KELL ÍRNI !! Ettől lesz hiteles!

Mi a teendő, ha elromlott a menetíró készülék?

A tachográf készülék üzemképtelensége esetén a gépjárművezetőnek az adatrögzítő lap ( digitális tachográf esetén adatrögzítő szalag ) hátulján található diagramm megfelelő rovataiba időhelyesen rögzítenie kell az aktuális tevékenységeit ( Vezetési-, egyéb munka-, készenléti-, pihenő idő, megszakítás ). Így folytathatja tevékenységét a javítás megkezdéséig, az alábbi feltételek mellett.

A tachográf készülék javítása a 124/2005 (XII.29.) GKM rendelet 6§. 6-7.bekezdése értelmében a fuvarfeladat befejezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a meghibásodás után egy héttel az arra feljogosított javítószervizben megtörténjen. (A javításra feljogosított szervizekről a területileg illetékes megyei Közlekedési Felügyeletek felvilágosítást adnak.) A jármű hibás menetíró készülékkel új fuvarfeladatot nem kezdhet meg. Amennyiben a jármű egy héten belül nem fejezi be fuvarfeladatát, a gépjárművezető kötelessége a menetíró készülék – fuvarfeladat megszakításával történő- javíttatása.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy mikor szabad a tachográfot kinyitni? Természetesen a korongcsere alkalmával ki szabad nyitni, illetve akkor, ha az indokolt. Mikor is indokolt?

  • korongcsere
  • gk. Vezetők helyet cserélnek (4keze
  • autócsere
  • bejegyzést kell írni a korongra
  • amikor az "AETR CONTROLL" bélyegzővel rendelkező ellenőr akarja, hogy kinyisd

Amikor eltéveszted a vezetési-pihenőidők számolását, és ezért nyitod ki, az NEM INDOKOLT eset! 
 

Kis András / 2012.09.19.