Téli gumi, hólánc használata nemzetközi fuvarozásban

A téli gumi téma lassan-lassan egy lerágott csont, amit így ősszel, a tél közeledtével elő lehet venni. Nem is akarok arról írni, hogy +7 fok alatt stb., fontosabbnak tartom, hogy sok országban van előírás a téli gumi és a hólánc használatáról.

Mi is a téli gumi? Az EU szerint: Az Európai Parlament és a Tanács rendelete értelmében a téli gumi olyan abroncs, amelynél a futófelület mintázata, a futófelület anyagának összetétele vagy a futófelület szerkezete elsődlegesen arra van tervezve, hogy téli viszonyok között a jármű mozgásának elindítására vagy fenntartására való képessége tekintetében jobb teljesítményt nyújtson, mint a normál gumiabroncs.

Így, a tél közeledtével érdemes ellenőrizni a gumiabroncsok állapotát, a hóláncot, a téli felszerelések meglétét. Ne egy fagyos reggelen kelljen rádöbbennünk, hogy valami fontos hiányzik!

A hólánc megléte fontos, hiszen ha a "hólánc használata kötelező" útjelző táblával a határon találkozunk, és nincsen nálunk az autó (személyautó és kamion ebből a szempontból mindegy!) Legalább a meghajtott tengelyére való hólánc, be sem engednek!! Lőttek a családi hétvégének!

Norvégiában ennél szigorúbbak, ott 7 hóláncnak kell lennie egy 5 tengelyes szerelvényen! 6 fölszerelve, 1 pedig tartalékban. A vontató 4 kerekére, és a nyerges pótkocsi középső tengelyére kell fölszerelni.A gumiabroncs általában akkor számít téli guminak, ha látható rajta a M+S jelölés és látszik a 3hegycsúcs piktogram. 

A téli gumiabroncsok használata biztosítja, hogy a jármű teljesítménye optimális legyen a téli időszakban, különösképpen, amikor az útfelület havas és jeges. Az abroncsok eltérően reagálnak a különböző hőmérsékleti értékekre, ezért ilyen körülmények között egyedi futókeverékre és futófelület mintázatra van szükség. A jó tapadás természetesen elengedhetetlenül szükséges a kormányozhatósághoz, a fékezéshez és a húzóerő kifejtéséhez. A megfelelő jellemzőkkel rendelkező futókeverék és az erőteljesebb futófelület mintázat együttesen nem csupán a havas, hanem a jeges útfelületen történő jó tapadás, hanem a felületi víz hatékony kiszorítása miatt is szükséges.

Összegyűjtöttük hazánkban és Európa országaiban milyen előírások vonatkoznak a téli gumi és a hólánc használatára. Érdemes végignézni, külföldre indulóknak kötelező olvasmány!

  • Magyarország: Bár volt rá parlamenti kezdeményezés, hazánkban egyelőre nem vezették be a téli gumi kötelező használatát. Viszont a közútkezelő az időjárási és útviszonyok függvényében egyes útszakaszokon kihelyezhet "Hólánc használata kötelező" táblát. Ilyen útszakaszon csak olyan járművel szabad közlekedni, melynek legalább a hajtott  tengelyen lévő gumiabroncsokon hólánc van.Hazánkban a szöges abroncsok használata tilos!                  
  • Ausztria: Nov. 1. és ápr. 15. között, szgk. és 3,5 tonna megengedett össztömegnél nem nehezebb teherautók esetén, télies útviszonyok esetén Ausztriában kötelező vagy minden keréken legalább 4mm profilmélységű téli gumi vagy csak a meghajtott tengelyen a hólánc használata. Hóláncot azonban csak abban az esetben szabad használni, ha az úttestet összefüggő hó- vagy jégréteg borítja és a hólánc nem károsítja az útburkolatot. A rendelet megszegői 35€-tól 5000€-ig terjedő büntetésre számíthatnak, ráadásul bizonyos esetekben a biztosítók sem térítik meg a nyári gumival felszerelt autók kárát. 3,5 tonna össztömeg feletti járművek esetén legalább a hajtott tengelyen kötelező a - radiál abroncsok esetén 5mm, diagonál abroncsok esetén 6mm profilmélységű – téli gumik használata. Továbbá a sofőr köteles hóláncot tartani magánál.
  • Csehország:Nov. 1. és ápr. 30. között a 3,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek esetén, legalább a hajtott tengelyen, legalább 6mm profilmélységű téli gumi használata kötelező Csehországban azokon az útszakaszokon, ahol ezt táblák jelzik. A hólánc használatát szintén táblák jelzik.
  • Franciaország:Franciaországban általánosan nem kötelező a téli gumik használata, viszont a hólánc kötelező tartozék, melynek használata a táblákkal jelzett szakaszokon kötelező.
  • Horvátország:Jeges útviszonyok vagy 5cm-nél nagyobb hó esetén Horvátországban kötelező az autóban hóláncot tartani. Téli útviszonyok között kötelező legalább a hajtott tengelyen a téli vagy négy évszakos gumiabroncsok használata. Lika és Gorki Kotar körzetében kötelező a hólánc használata.
  • Luxemburg:A téli gumi nem kötelező, de ajánlott. Érdekesség, hogy tilos a vegyes felszerelés (pl. elöl téli, hátul nyári) alkalmazása. 
  • Németország:

    Kötelező előírás nincs, viszont aki havas-jeges úton nyári gumival közlekedik Németországban az 40€, aki a forgalmat akadályozza (pl. elakad a nyári gumival) 80€ büntetésre számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák. Téli guminak minősülnek az M+S és hópihe jelzéssel ellátott gumik, a minimális profilmélység 1,6mm. Teherautók és autóbuszok esetében elegendő csak a meghajtott tengelyre téli gumikat felszerelni.

  • Olaszország:Időjárástól függ, a sípályákra vezető utakon kötelező lehet a téli gumik és a hólánc használata. Az Aosta-völgyben okt. 15. és ápr. 15. között kötelező a téli gumi használata.
  • Svájc: Svájcban nem kötelező a téli gumi, viszont elvárás az útviszonyoknak megfelelő felszerelés. Ha valaki nyári gumival balesetet okoz vagy elakad, a magas bírságon és kártérítésen túl a mentési költségek megfizettetésére is számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák.
  • Szerbia: Nov. 1. és ápr. 1 között, ha az időjárási viszonyok indokolják, Szerbiában kötelező a téli gumi vagy a hólánc használata.
  • Szlovákia:Szgk. esetében nincs dátumhoz kötve, viszont ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja, akkor Szlovákiában kötelező mind a négy keréken legalább 3mm profilmélységű téli gumi használata. A büntetési tétel 60€. Teherautók és autóbuszok az időjárási és útviszonyoktól függetlenül nov. 15 és márc. 31. között legalább a hajtott tengelyen kötelesek téli gumit használni. Fontos! Az autópályákon mérik az előírt (70 méter) követési távolság betartását!
  • Szlovénia:Nov. 15. és márc. 15. között Szlovéniában kötelező a téli gumi használata, melyből azonban elég kettő is. 5 cm-nél nagyobb hó esetén kötelező a hólánc is, ezt már a határon is ellenőrizhetik.
  • Románia: Romániában 2011-től nov. 1. és márc. 31. között kötelező a téli gumik használata. Aki bizonyíthatóan a téli gumik hiánya miatt okoz balesetet vagy forgalmi akadályt, az a kártérítésen és a mentési költségeken túl 400-2000 lej büntetésre számíthat, továbbá a biztosító is elutasíthatja a kárigényét.
  • Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország:Dec. 1. és márc. 1. között kötelező minden járművön a téli gumi.
  • Svédország, Norvégia:  Belföldieknek kötelező a téli gumi és a hólánc, bár szinte mindenki szöges abroncsot használ télen. 2015. január 1-jétől a téli gumikra vonatkozó szabályok is változnak Norvégiában. 3,5 tonna megengedett össztömeg fölött, a jármű minden tengelyén téli abroncsnak kell lennie. A Norvég Szállítmányozási Minisztérium közleménye szerint az említett szabálymódosítás az év eleje és március 31-i téli gumi szezonzáró között érvényes. A regula minden kereket érint, még az emelhető tengelyek felnijein is az évszaknak megfelelő abroncsnak kell lennie.

    A gumin szerepelnie kell az M+S vagy a 3PMSF jelöléseknek is. Ha pótkocsit – M1-M3, N2-N3, O3-O4 kategóriák – is akasztottak a teherautó után, azokat is téli gumikkal kell szerelni.

  • Belgium, Dánia, Hollandia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Oroszország: Nem kötelező, de ajánlott a téli gumi és a hólánc.

Fontos! Minden tőlünk telhetőt megteszünk a felsorolásban szereplő adatok naprakészen tartásáért, de az abban szereplő adatokért felelősséget nem vállalunk, azok csupán tájékoztató jellegűek.

 

 

Kis András / 2016.01.08