Kamionos leszel? Kezdő kamionosok figyelmébe! III. rész

Napi munkavégzés A kamionosok életritmusa meglehetősen eltér az „átlagostól”, ehhez valaki könnyebben és van, aki sokkal nehezebben alkalmazkodik. Egyfős járat esetében könnyebb a helyzet, tekintve, hogy 24 órás ciklusban számolunk, 13 óra a „munkaidő” (alapesetről beszélünk, 9 óra vezetés, 45 perc megszakítás, többi rakodás, várakozás, papírmunka stb.) és 11 óra a pihenőidő. Ez a fajta időbeosztás még viszonylag kezelhető olyan szempontból, hogy a pihenőidő legtöbb esetben az éjszakai órákra tehető, de legalább is törekedjünk rá.

Kétfős (négykezes) járat esetében 30 órákban számolunk, melyből 4x4,5 a vezetési idő 3 óra egyéb idő és 9 óra a pihenőidő. Itt már bizony gyakran előfordul, hogy egész éjszaka (és egész nap) menni kell.

Nagyon fontos, hogy megtervezzük a napi, heti időbeosztásunkat. Fuvarfeladattól függően illetve ahhoz, valamint az AETR (561-es) rendeletekhez alkalmazkodva. Mindenképpen javaslom, hogy egy határidőnaplóba jegyezzük fel naponta a legfontosabb információkat, mint pl. munkaidő kezdete (amikor a tachográfot kalapácsra állítjuk, óra, perc) a kétheti összes vezetési idő, hely, felrakó, lerakó. A napunkat úgy tervezzük meg, hogy vegyük figyelembe a távolságot, amit meg kell tennünk, a GPS szerint mikor érhetünk oda, de itt kalkuláljuk bele a megszakítás időket is (45 perc) illetve a hely és kártyacserét, egyéb megállásokat. Ha ismert útvonalon járunk könnyebb a helyzetünk, de ismeretlen nagyvárosok közelében is számolhatunk a reggeli és délutáni órákban stau (forgalmi dugó, torlódás), lehetőségével.

Kombinált fuvarozásnál (RO-LA, RO-RO) mindenképpen figyelembe kell vennünk a vonat illetve komp menetrendet, és hogy 1-2 órával korábban oda kell érni becsekkolni. A kombinált fuvarozásról itt olvashattok:  RO-LA  Amikor a kamion vonatra száll

 

Nézzük végig a GPS szerinti útvonalat, tervezzük be a tankolás, vásárlás, fürdés helyét és az arra szánt időt is. A vezetési idő megszakítása során van idő az étkezésre, kávéz

ásra illetve a rakományrögzítés ellenőrzésére is. Itt jegyzem meg, az 561-es rendelet szerint a 45 perces megszakítás csak regenerálódásra fordítható, melybe a rakományrögzítés, izzócsere, kerékcsere NEM tartozik bele.

Optimális, ha ismerjük nem csak a soron következő fel illetve lerakás helyét, de több napra előre is tudomásunk van a fuvarfeladat alakulásáról, így könnyebb és hatékonyabb a tervezés is. Ne felejtsünk kalkulálni a közlekedési tilalmakkal és az esetleges ünnepnapokkal sem. Ha utunk több országon át vezet, gondoljuk végig az autópálya díjak fizetésére vonatkozó lehetőségeinket, ne felejtsük el megvenni pl. a Benelux matricát, illetve kifizetni a magyar útdíjat (HU-GO) sem.  

A vezetési idő leteltével alkalmas helyet kell keresni a pihenőidő eltöltéséhez. Autópályák mellett benzinkutaknál – ezek előnye, az infrastruktúra, van kulturált mosdó, zuhany, hátránya, hogy ezek általában fizetősek, vagy un. „poros” parkoló, ami gyakorlatilag alacsony infrastruktúrával rendelkező (WC) parkolót jelöl a kamionos szlengben.

Időnk és igényeinknek megfelelően Hof-ban is eltölthetjük a pihenő időnket. Itt már szinte biztosan fizetni kell a parkolásért, de kamionos shop, fűrdő, mosó-szárítógép játékterem, internet, éttermek, bevásárlási lehetőség is van.

Pihenőidő, szabadidő hasznos eltöltése

Gyakran hallom nem szakmabeli ismerősöktől, hogy milyen jó nekem bejárom az egész világot…, ha nem is az egészet, de valóban sok szép dolgot láthatunk, ha teszünk érte. Ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatom, az, hogy nagyon sok kolléga belefásul a „dobozba zárt világba”. Még a gyakori rakodás és békázás ellenére is egy mozgásszegény életmód a kamionosé.

Szociológusként megfigyelem a parkolók világában a kamionos kollégákat. Sokan egész nap befüggönyözve Tv-t néznek. A felborított életritmus valóban meglehetősen fáradttá tesz bennünket hétvégére, mégis igyekezzünk a szabadidőnket hasznosan és elsősorban kellemesen eltölteni. 

Jó idő esetén a fülke takarításán túl, kellemes lehet a főzés, beszélgetés, bandázás a kollégákkal. Az újaknak mondanám, az ebéd mindent bele alapon történik , Te se csak a tányérodat vidd magaddal J A kellemes ebéden túl, sok hasznos információra is szert tehetünk, a kapcsolati tőke még mindig fontos tényező a szakmai – és nem utolsósorban anyagi – előre menetelben. Bandázás, vagy kapcsolattartás?

Érdemes a 24-es,45-ös pihenőnk esetében a parkolást úgy megtervezni, hogy alkalmunk legyen megtekinteni valami látványosságot. Interneten, de akár a GPS-ben megkereshetők az idegenforgalmi nevezetességek, tömegközlekedéssel, de akár gyalog is elmehetünk kirándulni. Nagyon sok városban 3 db vonaljegy áráért napi bérletet válthatunk, ami korlátlan számú utazást tesz lehetővé 24 órán belül (pl. Sopron, Pécs, London, Párizs, Velence, Wien...stb)

Vannak kollégák, akik sportolnak, súlyzóznak, illetve kerékpárt hordanak magukkal, ami több szempontból is hasznos. Társasággal, de egyedül is kellemes lehet egy kiadós séta is.

Rossz időjárás esetén olvashatunk, internetezhetünk – ez remek módja a családdal, barátokkal való kapcsolattartásnak. A nem túl kellemes, de szükséges papírmunkát és apróbb javításokat is elvégezhetünk.

Kapcsolódó irások:

  Szabó Nelli / 2013.12.26.