Kirándulásaink "műhelytitkai".

„A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” (St. Ágoston)

Honlapunkon olvasható már néhány kirándulás leírása. Ezek a kirándulások a kamionos szakma szépségei közé tartoznak, de sikerük záloga a jó előkészítés. 

A kamionos fuvarfeladatok többsége az ipari zónákban kezdődik és végződik, valamint az út jelentős részét autópályákon tesszük meg. Sokan irigylik a kamionosokat, hogy milyen szép helyeken járnak, de azért sokat kell tennünk, hogy bejussunk a történelmi belvárosokba, és eljussunk egyéb turista látványosságokhoz. Sok kolléga szeretne kirándulni, de nyelvtudás és ötletek hiányában mégsem indulnak neki a nagy kalandnak! Most elárulunk néhány „műhelytitkot”!

A munkánk sajátosságai miatt a kirándulásokra szinte csak a 24 és 45 órás pihenők alkalmával tudunk sort keríteni. Ezek a pihenők sok esetben előre tervezhetőek, ezért a pihenő színhelyének kiválasztásakor azt is figyelembe vesszük, hogy onnan tudunk-e kirándulni valahová. Az is fontos szempont, ha korábban már jártunk ott, végeztünk „felderítést”, vagy másoktól kaptunk hasznos információkat.

Természetesen van nálunk néhány útikönyv is azokról az országokról, ahol gyakran megfordulunk, és esély van rá, hogy tudunk ott kirándulni. Amikor megvan a pihenő helyszíne és az úti cél, könyvekből és a google segítségével megkeressük, hogy mik azok a látványosságok, amelyeket meg szeretnénk nézni. Megnézzük  a nyitvatartási időket, belépők árait, az oda és visszajutás lehetőségeit. 

Fontos tudni, hogy a parkolótól milyen közlekedési eszközzel tudunk utazni, az milyen gyakran jár, és mennyibe kerül a jegy.  Jelesül, megnézzük a környékben a buszmegállókat, vasútállomást és a menetrendet.

Gyakran kilómétereket gyalogolunk, mire elérünk egy vasútállomást. Ilyenkor próbálunk stoppolni.. Mindig figyelembe kell venni, hogy lesz még gyaloglás a városban és a visszaúton is, szélső értékre tervezünk , ha nem sikerül az autostop akkor is bírni kell erővel vissza  a kamionig. Nelli cukorbeteg, de a jó fotók reményében gyalogolt már 14 km-t is. 

Fontos szempont, hogy időben visszaérjünk a kamionhoz, mert a kirándulások nem mehetnek a munka rovására! Volt már rá példa, hogy taxival kellett visszamennünk, mert más lehetőségünk nem lévén, csak így tudtuk megoldani, hogy ne késve induljunk dolgozni. Ez így is szerepelt az előzetes tervben. A  költség ellenére  így is megérte !

Aki olvassa ezt a cikket, rendelkezik internet hozzáféréssel. Mint tudjuk, a google jó barátunk, ott rengeteg hasznos anyagot találhatunk: városokról, látványosságokról leírásokat, térképeket, közlekedési eszközök menetrendjét, fordító programokat…stb. hogy csak néhányat említsek azok közül, amelyek jól jönnek egy-egy kirándulás megtervezésekor.

Indulás előtt egy hátizsákba összekészítjük a kellékeket: feltöltött telefon, fényképezőgép, étel, ital, bankkártya, készpénz, pulóver, utikönyv, térkép, szótár…stb. A kirándulások során nagyon hasznos a bankkártya, de nélkülözhetetlen az ország pénzéből is magunkkal vinni, mert sok helyen csak készpénzzel tudunk fizetni kisebb összegeket.

Csak érdekességként említem meg, hogy Toulouseba egy autópálya menti parkolóból ( A62 Frontonnais Nord) hogyan jutottunk be: a kerítésen átmászva egy szervizútra értünk ki. Itt gyalogoltunk kb. 500 métert, hogy eljussunk a D29 számú úthoz, ahonnét autóstoppal utaztunk Bordeneuve faluig, majd ott vonatra szálltunk. A vasúti megállóban automatából vettük meg a menetjegyeket, mert nem volt személyzet.

      

A végállomásig vonatoztunk, amely Toulouse főpályaudvara. Innen gyalog indultunk a város felfedezésére, de mivel szerettük volna megnézni az Űrvárost, a Cité de l’Espacet, kénytelenek voltunk metrózni és buszozni is a városban. A visszaút hasonlóan történt, annyi eltéréssel, hogy az állomáson a pénztárban váltottunk jegyet. 

Mi leginkább az odott hely nevezetességeit látogatjuk meg. Várakat, templomokat, kastélyokat, hidakat, főtereket, kilátókat, óvárosokat, parkokat. Ljubljanában ehhez elegendő volt pár óra, ellenben Párizsban már többször jártunk és mégis tartogat látnivalót bőven.

              

Szinte mindenhol megkóstoljuk a gasztronómia helyi specialitásait. De gyrost, pizzat, hamburgert mindenhol kaphatunk. Mindig szakítunk időt egy kávéra, cappucinora. 

      

Bizony előfordult már, hogy kollégák részéről támadást kaptunk, mert mi kirándulni járunk,  bizonyára nem fáradtunk el úgy, mint ők. Mindössze arról van szó, hogy más az értékrendünk, nekünk fontos az, hogy ne csak nézzünk, de lássunk is. Ez jár némi lemondással, áldozatvállalással, olykor kényelmetlenséggel, de megéri! Lássatok világot, kiránduljatok ti is! Használjátok ki, hogy olyan helyeken jártok, ahová a turisták csak sok pénzért cserébe juthatnak el!

Az igazi jó kalandokat mindig a véletlen hozza, de ritkán hozza helybe. El kell indulni valamerre, hogy találkozzunk velük.”

                                                                                  Kis András, Szabó Nelli/ 2016-06-19

Tagek: