Kolumbusz szülővárosa - Genova

Genova Olaszország legnagyobb és a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője (Marseille után). Liguria székhelye, a Nyugati- és Keleti- Riviéra találkozásánál fekszik, fontos közlekedési csomópont. Milánóból az A7-es, Torinóból az A26-os, Pisából az A12-es, Nizzából pedig az A10-es autópályán közelíthető meg. Napjainkban mintegy 600 000 lakosa van, de 1971-ben  még 817 000 lakosa volt. 

Munkánk során egy hosszabb pihenőt kellett a kikötőben tartanunk, ezért úgy döntöttünk, hogy ismerkedünk a várossal. A kikötőből a világítótorony (Lanterna) tövéből gyalog indultunk a város felfedezésére. A Porto Antico felé vettük az irányt. A Via al Porto Antico végén találtunk egy turista tájékoztató irodát, ahol beszéltek németül és angolul is, és kaptunk térképeket, prospektusokat.  

Sétánk során útba ejtettük a hajóállomást,( ahová menetjegy nélkül nem engedtek be) a Galata múzeumot, ahol egy igazi tengeralattjárót is megtekinthettünk, a Neptune kalózhajót amely nem annyira idős, mint azt első ránézésre gondolnánk, mert 1984-1985-ben építették egy spanyol gálya mintájára. Roman Polanski Pirates c. filmjében láthatjuk „munka” közben.

A vízvonal feletti rész a XVII. századi gálya hasonmása, de a vízvonal alatti rész (amely nem látszik) acélból van, és van egy 400 lóerős diessel motorja is a 4500 m2 vitorlán kívül. majd az Akvárium következett, ahol sok tengeri élőlénnyel találkozhat a látogató.

Az akvárium közelében található a Bigo nevű kilátó, amelyről bizonyára nagyszerű a kilátás a városra és a kikötőre, de éppen javították, amikor ott jártunk, így erről személyesen nem tudtunk meggyőződni.

            

A Porto Antico területén sok étterem, és üzlet is található, és akik jól beszélik az olaszt, még moziba is mehetnek. Az óváros közel van, már gyalog is könnyen elérhető, de van városnéző kisvonat a kényelmesebb turisták részére.

A város talán legismertebb szülötte Kolumbusz Kristóf, eredeti nevén Cristoforo Colombo (spanyolul Cristóbal Colón, latinul Christophorus Columbus) 1451. augusztus 25. - október 31. között, Genova San Stefano elővárosa - Valladolid, 1506. május 20., felfedező, hajóskapitány. 

Genova fő nevezetességei: A Régi kikötő (Porto Vecchio): a hegyek között, a Genovai-öbölben terül el. Először csak tíz mólója volt, de ez kevésnek bizonyult, így szükségessé vált egy új kikötő felépítése is. Itt emelkedik a La Lanterna, azaz a világ legrégebbi működő világítótornya. 

A Piazza de Ferrari: a modern és az ősi Genova találkozási pontja e forgalmas és nyüzsgő tér. Északi végében a Carlo Felice Színház, azaz az Opera magasodik. A nyugati szegletében a Dózsepalota (Palazzo Ducale) áll. Ugyancsak itt található az a ház, ahol állítólag Kolumbusz Kristóf (Casa Cristoforo Colombo) született. A Le Strade Nuove: 16. századi paloták; 2006 óta a Világörökség része. A San Lorenzo-katedrális (Cattedrale di San Lorenzo): a Via San Lorenzon áll Genova székesegyháza. A 12. században kezdték meg építését, maga a katedrális a francia templomok hatását tükrözi.

Valamennyi látnivaló megtekintéséhez több nap lenne szükséges, de néhány órás kirándulással már kaphatunk ízelítőt a város hangulatából, láthatunk néhány nevezetességet, megkóstolhatjuk a helyi ízeket, ihatunk egy jó kávét, vagy capuccinot!

Kis András / 2016.11.23.